Fűszernövény-lexikon

A fűszerekre mindig szüksége volt és lesz az emberiségnek. A fűszerek pikantériát, színt és ízt visznek mindennapi étrendünkbe, nem beszélve arról, hogy a sok fűszer egyben gyógyhatással is rendelkezik.
A fűszerek használatát már az őskorra is vissza lehet vezetni. A fűszertermesztés első mesterei az etruszkok, a görögök, majd a rómaiak voltak, ezt igazolják a sírkamrák falfestményein előforduló fűszernövény-motívumok. Régi írások is bizonyítják, hogy az egyiptomiak, kínaiak, görögök és rómaiak már időszámításunk előtt pár ezer évvel is ismerték a fűszereket, sőt fűszernövények termesztésével is foglalkoztak.
A fűszerek termesztésével először a rómaiak foglalkoztak. A rómaiak hódításaik során a keleti tartományok ínycsiklandozó ételeivel, fűszereivel is megismerkedtek. Ezek aromája egész Európát meghódították, ezért a római császár elrendelte a fűszerfélék termesztését.
A földrészek felfedezésével a fűszerek sorába a tengerentúli indiai fűszerek is beléptek és egyre nagyobb teret hódítottak az európai konyhákban.
A külföldi fűszerek elterjedésével háttérbe szorultak a hazai fűszernövények.
Hazánk fűszertörténetében kiemelkedik Mátyás király udvara.
Láthatjuk tehát, hogy a fűszerek használata egyidős az emberiséggel, együtt terjedt az étkezési igényekkel és állandóan formálódik napjainkban is.

A fűszerek hatóanyagai

Fűszereknek nevezzük azokat a többségükben növényi eredetű termékéket, amelyeket ételeink, élelmiszerkészítményeink ízesítésére, illatosítására használunk.
A fűszerekre nagy szükség van táplálkozásunkban, nem csak ízük, illatuk és színük teszik élvezetessé az alaptápanyagokat, hanem elősegítik, hogy a szervezet az elfogyasztott étel tápanyagait megfelelően hasznosítsa. A fűszernövények különböző hatóanyagokat is tartalmaznak, amelyek ételeink színét, ízét, illatát és gyógyhatását biztosítják.
 

Diétás fűszerezés

Az egészséges étel elkészítésekor hasznos segítők a fűszerek is, mivel megkönnyítik a szervezetnek fontos tápanyagok elfogyasztását, felszívódását. Kerüljük az erős fűszerezést, mert a nehéz fűszeres ételek fokozzák a szervezetben fellépő zavarokat.
Néhány betegség és a betegség kezelésében hasznos fűszer.

Fűszernövények a szépség szolgálatában

A fűszernövényeket külsőleg szépségápolás céljából is fel lehet használni.
A gyógy- és fűszernövények legáltalánosabb kozmetikai felhasználási területei:

A fürdés:

Az arcgőzölés:

Arcpakolások és maszkok:

Növényi forrázatok: